CAMPfellow 2017 élménybeszámoló

Közzétéve:

Nehéz szavakba önteni a hétvége élményit. Szervezőként nálam ez az egész hónapokkal ezelőtt kezdődött a helyszín kiválasztásával, a tematika kitalálásával, később az alkotócsomagok megálmodásával, gyártásával, és minden egyéb szervezési teendő ellátásával. Számomra élmény volt idén a CAMPfellow-ra készülni is, mert a tavalyi év első tapasztalatai után már rutinosabbnak éreztem magam. Mindent úgy terveztem és alakítottam, amit én is elvárnék más szervezőtől hasonló rendezvényen, és nem alább. A Scrapfellow-n (minden beképzeltség nélkül) igyekszünk maximálisan minőséget képviselni a magyar scrapbookpiacon. Az éves kiemelt rendezvényünk sem bújhat ki ezalól az elvárás alól.

Úgy érzem idén sikerült ezt a szintet meglépnünk úgy igazán, és egy fantasztikus scrap-wellness hétvégét biztosítottunk a résztvevőknek, akiknek ezúton is köszönettel tartozom, hogy bíztak bennünk, és jelenlétükkel lehetővé tették a rendezvény sikerét.

A helyszín idén a csodálatos Hercegasszony Birtok volt. A jól ismert távolság ellenére állíthatom, hogy megérte ide utazni, mert költői helyszínen, ötcsillagos ellátásban volt részünk. Szervezőként számomra elvárás, hogy a háttérben odafigyeljenek minden rezdülésünkre, és a résztvevők igényeit a lehetőségekhez mérten maximálisan elégítsék ki mind a szobák, mind az ellátás tekintetében.

Gyönyörű időnk volt, és megállapítottuk, hogy a birtok ősszel is csodaszép. Remek fotótémák, csend, nyugalom, és bármerre megyünk a luxus és gondosság köszön vissza.

A Birtok konyhájára a bisztrókonyha stílus jellemző. Helyi gazdáktól, vagy helyben termesztett, bió alapanyagokkal dolgoznak.

A felkínált ételek a bisztrókonyha ellenére nagy adagok voltak, táplálóak és különlegesek. A speciális diétán élőkre extra gondossággal odafigyeltek. Saját bőrömön tapasztaltam, és teljesen elégedett vagyok, mert idegen helyen, étteremben nehéz megúsznom az ételallergiás tünetek jelentkezését, de itt nem volt semmi problémám.

Pár hangulatfotó az étteremről és az ételekről különösebb kommentár nélkül. Én szeretem a különlegesebb ételeket, és ha fizetek érte, akkor szeretem ha elvarázsolnak és nem olyat tesznek le elém, amit otthon én magam is el tudok készíteni.

Az alkotóterem nem volt túl nagy, de a fogadott létszámnak tökéletesen megfelelt. Családias volt így a légkör, és minden technikai feltétel, fény adott volt a jó szervezéshez.

A CAMPfellow 2017 témája és tematikai alapja a PILLANAT volt. A Workshopok szisztémáját és felépítését úgy találtam ki, hogy a teljesen kezdők is biztos alapokat szerezzenek scrapbookozáshoz tartalmilag és dizájnilag is, de legyen annyi új és hasznos információ, ami egy haladót is megmozgat.

A táborozók az alábbi Workshopokon vettek részt, és külön hálám a részvevőknek, hogy mindenki ‘jelen’ volt a pillanatban, és mindenki megpróbálta a lehető legjobban magába szívni az elhangzott információkat, ami után az alkotás is láthatóan könnyen ment. Ahol nem, ott örömmel segítettünk csapat szinten.

A Workshopokat tartották:

Sztarenki Szilvia

  • Design Workshop rétegzés technikája
  • Design Extra – mixedmédia
  • Fotós Workshopok

Gelencsér Anett

  • Design Extra – varrás, hímzés, dudlizás a scrapbookban
  • Hol és hogyan inspirálódj interaktív bemutató

Bíró Ágnes

  • Sztori Workshop
  • Design Workshop – alapok
  • Design Extra – Nemezelés a scrapbookban

Sztori Workshop | Témakifejtés és sztorizási, kommentírási praktikák

Design Workshop | Design alapok megismerése, majd alkotás során mindenki elkészített egy ‘Rövid pillanat’ és egy ‘Hosszú pillanat’ hagyományos scrapbook oldalt.

Design Extra Workshop |  a workshop során olyan egyedi díszítési technikákat mutattunk, melyekkel tovább színesíthette mindenki az alkotásait, és/vagy új oldalak alapjait készítették el a technikák kipróbálásával. Ezeknek az oldalaknak a zöme mind el is készült a tábor ideje alatt

Fotós Workshop | e workshop során megtanulták hogyan fotózzanak be  kész alkotásokat úgy, hogy az pontosan olyan gyönyörű legyen fényképen, mint élőben. Nem csak fotózási praktikákat kaptak, hanem az utómunkát is bemutattuk abszolút gyakorlatiasan.

Pillanatok – Albumkészítő Workshop | Az egyedileg a CAMPfellow-ra tevrzett és gyártott 6×6 inches albumot mindenki saját elképzelése szerint választott pillanatokkal töltötte meg a tábor korábbi Workshopjain tanult elvek alapján.

Az alkotócsomagokat igyekeztem tematikusan összeállítani, hogy a workshopokon ne borítson el mindent a CUCC, és lehessen koncentráltan a feladatra fókuszálni. Ezt nem is értem hogy gondoltam, hogy nem fogják mindet egyszerre kibontani. :) :) De így is szuper volt.

Raveloson Andy készített egy remek CAMPfellow 2017 csomagbontogatós videót. A blogján megnézhetitek. A videót pénteken rögzítette, így jónéhány szombaton reggel kiosztott alapanyag és eszköz nem került a videóba, de azokat képzeljétek hozzá.

A bőséges alkotócsomagokat szponzorajándékok egészítették ki. Minden szponzor jó szívvel és nagylelkűen készítette és küldte az ajándékait.

Köszönettel tartozunk nekik ezért:

Panyizsuzsi üvegékszerek

SoadyArt ékszerek és kézzel készített cukiságok

Pentart termékek – hobbivegyszerek kreatívkodóknak

Még pár hangulatfotóval megtoldom ezt a már hosszúra nyúló bejegyzést. Sajnos nagyon gyorsan elröppent ez a hétvége, de már kezd körvonalazódni a fejemben a jövő évi CAMPfellow tematika képe is.

Már most írjátok be a naptárba: CAMPfellow 2018 | 2018. október 19-21.

Úgy gondolom remek kis társaság jött itt össze, rengeteg alkotás született, és remélem sok barátság is szövődött ezen a hétvégén. Számomra fantasztikus élmény volt veletek, lányok!

A sok fotóért köszönet a résztvevőknek, akik egy közös mappába töltögetik fel a hétvégén készült képeiket.

Az alábbi linken bárki megnézheti ezeket a fényképeket.

Katt ide ⬇︎⬇︎⬇︎

CAMPfellow 2017 tábori élményfotók a résztvevőktől vegyesen.

A 2017. Év Alkotója, Kovács Anita a CAMPfellow vendége volt. Pár mondatban elmeséli hogyan érezte magát.

Vélemény, hozzászólás?