Csíkban jártunk 1. rész

Közzétéve:

Azt szokták mondani, hogy véletlenek már pedig nincsenek. Az élet úgy akarta, hogy mi idén megjárjuk a csíki vidéket, és egy röpke hét erejéig bepillantást kapjunk az ottani magyar életbe. Nem flancos szállodába mentünk wellness-részleggel, arrafelé ilyesmi nincs is, hanem a helyiek közé.

Az igazság az, hogy egy kicsit tartottam én ettől az erdélyi utazástól. Nem a medvék vagy a fertőzésveszély miatt, amivel a média oly gyarkan riogat mostanában. Egyszerűen nem vágytam olyan közegbe, ahol úton-útfélen a fejemhez vágják, hogy az erdélyi magyarok ‘magyarabbak’, mint mi, magyarországi magyarok.  Ennek leginkább politikai fennhangja van, és pont erre nem vágytam. Felesleges volt aggódnom.

Ez a röpke hét megmutatta nekem, hogy a kinti magyarok jó emberek. Nagyon is! Akik ma is a politika áldozatai, mint az első és második világháborúban. A politika ma kirakatban tartja őket, de igazából épp úgy cserben vannak hagyva, mint régen. Ezt (is) szenvedik, de ettől függetlenül, vagy pont emiatt, mindent megtesznek, hogy a nemzetiségüket, a múltjukat és hagyományaikat éltessék.

Édesapám és Márti a nyolc évvel ezelőtti esküvőjük óta minden évben eltöltenek kint egy-két hetet, és idén úgy döntöttünk, hogy mi is velük tartunk. Nem is tudom van-e értelme a poszt további részének, mert Erdélyt, a Székelyföldet elmesélni nem nagyon lehet. El kell menni, és a saját szemünkkel látni, érezni, tapasztalni azt, ami kint van.

Az úti-cél, Csíkmadaras

(Jó) autópályákhoz szokva úgy gondoltuk az alig 500 km-es távot gyorsan letudjuk. Nem így lett. A létavértesi határátkelő után maga az út is rákényszerített a lelassulásra, és ez így volt jó.  Inkább nem stresszeltük magunkat azon, hogy nem lehet gyorsan menni. Egy idő után már azon mulattunk, hogy a kocsi a fedélzeti számítógép szerint elkezdte termelni a benzint. :) Soha eddig nem produkáltam ilyen jó átlagfogyasztást a kocsimmal. Visszafelé pedig 4,5 l/100 km-es átlaggal jöttünk kevesebb idő alatt. Erdélyben nagyon gazdaságos kocsikázni.

A képen a kifelé út trackje látható tankolástól számítva, megérkezésig. A durván 8,5 óra az a tiszta menetidő. Ebben nincsenek benne a megállók, pihenők. Kinti magyar idő szerint este negyed 9-re érkeztünk meg.

Szállásunk a csíkmadarasi Zsigmond Malom fogadó volt. (térkép)

A fogadó tulajdonosa Gáll Levente és felesége Gáll Tímea, akik olyan meleg szívvel üdvözölnek érkezéskor, mint ha világ életünkben ismertük volna egymást. A csapatból volt, akik már többször jártak itt, mi még csak most először.

A tanya a falu szélén van, és az Olt folyó kettészeli. Az udvarba egy nagy fahídon keresztül érkezünk, és ahogy besétálunk, a nyugalom kicsiny szigetére érkezünk. Olyan tanya ez, ahol nincs semmi megdizájnolva, kiépítve. Úgy épült, úgy alakult minden, ahogy az a régi tanyagazdáknak életvitelszerűen jó volt. Pont ez adja meg neki azt a bájt, amit az utazó ezen a vidéken keres.

A vízimalom sajnos nem működik, de remélhetőleg pár éven belül újra üzembe állítják.

Az étkező ajtajából kitekintve az udvar, milyen kedves látvány. A baloldali nyitott nyárikonyha részen ott sorakoznak azok a régi használati tárgyak, amiket még a dédik is használhattak, mint a rokka, nagy dagasztóteknők, pityókanyomó és még ki tudja mi. Egy rusztikus falusi otthon ez, amit a házigazdák vidámsága és vendégszeretete fűszerez.

A vendégek rönkházakban vannak elszállásolva. A szobák takarosak, egyszerűek, kényelmesek. TV ugyan van minden szobában, adás benne már alig, de ezt senki se bánta, mert a környék bővelkedik felfedeznivalókban.

Erdélyi ízek

Sütöttem elindulás előtt magamnak négy vekni mindenmentes kenyeret. Ebből kettőt azonnal a kutyának adtam, mert elrontottam, így két veknivel indultam neki a nyaralásnak. Vittem magammal még a magtejfőző gépemet, és biztos voltam benne, hogy találok majd mindig a kínálatban valamit, amit megehetek. Namármost itt nem svédasztalos a vacsora, hogy 100 fogásból válogathatok, így amikor Timi megtudta mi mindenre vagyok allergiás, (azon túl, hogy elhagyta egy ‘Te jó ég!’ halkan a száját, minden áldott nap vagy teljesen külön főzött nekem, vagy a főzés közben kivett a fazékból egy tányérnyit sűrítés, habarás előtt. Minden reggel megbeszéltük, hogy az aznapi vacsorát hogyan tudja nekem elkészíteni. Igazából nekem csak rá kellett bólintanom. Timike kreatív háziasszony, nem mellesleg a gyógyszerész szakmával hagyott fel a fogadó kedvéért, így nem esett kétségbe attól, hogy a tejet, tojást, burgonyát, zellert, glutént kihagyja az ételemből úgy, hogy mégis autentikus erdélyi ízeket kapjak.

Túl sok ételfotót nem készítettem, mert az asztalnál jóformán csak ettünk és nagyokat beszélgettünk. Eszembe se jutott sokszor elővenni a fényképezőt. Az ‘utána’ fotó pedig nem annyira látványos, főleg, hogy általában alig maradt pár morzsa.

Átnézve a képeimet találtam egyet, egy valamilyen sütiről. Talán havasi-meggyes pite. Na, jó. A desszertekből mindig kimaradtam, de annyira nem is hiányzott, mert minden másból degeszre ettem magam. Ok… azért megkóstoltam volna. :D

Tavaly Karácsonyra kaptam apuéktól egy könyvet. Amolyan igazi erdélyi kosztoskönyv és családi legendárium egyben. Találkozva a szerzővel, megízlelve azokat az ételeket, egészen más polcra került a szívemben ez a könyv. A benne olvasott sztorik egy részét jó volt újra hallani azoktól, akik átélték azokat. Az ételek pedig pontosan úgy néznek ki, ahogy a képeken, csak most már íz is párosul hozzájuk az emlékeimben.

A könyv: Gáll Tímea – Kölcsönkért kovász

Legjobb tudomásom szerint a könyv jelenleg kevés helyen, alig, vagy nem elérhető már, de hamarosan érkezik a második kiadás. Jó szívvel ajánlom mindenkinek. A könyv gyönyörű és tartalmas, ajándéknak is csodálatos.

A könyvről és Timiről bővebben ebben a cikkben olvashatsz, vagy megnézheted főzés közben a Gasztroanygal egyik erdélyi adásában..

Kirándulások a Csíki-medence környékén

Minden nap kirándultunk valamerre, és igyekeztünk felfedezni a környező vidéket, és embereket. Utolsó nap este odaálltam a tanya egyik gazdasági épületének fala elé, ahol egy nagy térkép volt kifüggesztve a környező vidékről. Megkerestem rajta azt a pár pontot, ahol mi is jártunk, és egy kicsit bele is szédültem a gondolatba, hogy mennyi mindent bejártunk, mégse láttunk mi semmit se. Levente apukája, Jenő bácsi állt mellettünk, és csendben megjegyezte, hogy ő bizony már 70 éves, de még ő sem járta be a Hargita és a Gyimesek minden szegletét, pedig gyakran, a mai napig túrázik.

Miután kijózanodtam, azzal nyugtattam magam, hogy lehet keveset láttunk, de az igazán tartalmas, gyönyörű ízelítő volt Erdélyből.

Lázárfalva, és Csíkkozmás ismerős nekem, mert 8 évvel ezelőtt a csíkkozmási Tulipánban volt apuék lagzija. Visszamentünk és picit bejártuk a környékét, mert a lagzikor erre nem volt idő.

A környéken a hegyekből feltörő gázok, források számos helyen természetes fürdőhelyeket alakítanak ki, ahogy itt Nyír fürdőn is. A környékbeliek pedig évszázadok óta nagy becsben tartva gondozzák, használják ezeket a fürdőket és mofettákat a gyógyulásukhoz, egészségmegőrzéshez, és a helyi információáramláshoz. Lábat áztatni a fürdőben, vagy ülni a mofettában kiváló lehetőség ismerkedni és beszélgetni.

A mofetta nem más, mint egy süllyesztett fabódé, amiben lehet hallani, ahogy a CO2 és egyéb bűzös gázok fortyognak, előtörnek a talajból. Mivel a CO2 nehezebb, mint a levegő, így a mofetta aljára ül. A mofettázni vágyók szépen beülnek a kabinba egy mécses kíséretében, és jó 20 percig hagyják, hogy a CO2 gáz megtegye jótékony hatását.  20 perc kellő idő ahhoz, hogy az ember ruhája is jó büdös legyen, de állítólag használ, úghogy megéri.

Ugyan ezen a helyen iható borvíz-forrás is van, aminek a vize tényleg nagyon finom. Kicsit vasas, kicsit szénsavas, és jó hideg, ízletes.

A kénes, szén-dioxidos fürdőben szintén jó lábat áztatni. Selymes lesz tőle a bőr, és az izületekre is jó hatással van.  A fürdő mellett pedig egy iszapfürdő is kialakult. Komolyan az járt a fejemben, amikor ide feljöttünk, hogy ez a hely, és sok száz hasonló, ami még létezik ezen a tájékon, egy-egy természetadta wellness-központ, amit az ittlakók, és az erre járók ingyen használhatnak, és valóban használnak is. Jó hatással van a testre, és jó hatással van a lélekre az itt töltött csendes együttlét.

Miután eltöltöttünk itt pár órát, és Andornak sikerült a csörgedező forrásvízbe mindkét lábával bokáig süllyedni, így bementünk Csíkszeredába a gyereknek új cipőt venni. Meglepő módon senki nem bámult meg minket, amiért cipő nélkül, zokniban sétált velünk az utcán.

Szent Anna-tó

Vártam erre a napra, hogy újra meglátogassuk a Szent Anna tavat. Nyolc évvel ezelőtt apu és Márti itt, a Szent Anna kápolnában kötöttek házasságot, én akkor jártam itt utoljára. Mivel akkor nem volt lehetőségünk a környéken túrázgatni, így ezt most pótoltuk.

Reggel felhúztuk a túrabakancsot, hátizsákot vettünk a hátunkra, kézbe pedig csak a legszükségesebbeket vittük.

A tóhoz vezető szerpentines út szerintem kicsit jobb lett, mint 8 éve volt. Bár akkor pocakosan utaztam ide, lehet csak azért él az emlékeimen az, hogy rettenetesen zötyögős az út. A tóhoz lesétálva számomra a látvány kicsit csalódást okozott. A nyolc évvel ezelőtti csend, érintetlen természet és nyugalom sehol nem volt már. Turistaparadicsomot csináltak ebből a helyből, annak ellenére, hogy természetvédelmi terület. A tó partján többszáz strandoló, és büfékocsi csúfítja a látványt.

A legenda szerint, aki arcát mossa a tóban, az örökké szép marad. Ezt a lépést most sem hagytuk ki, hátha… majd felsétáltunk a kápolnához. Apuék az esküvőjük előtt szépen felújíttatták a kápolnát, és szerencsére még ma is szépen rendben van. Sajnos a pap bácsit nem sikerült elérnünk, így a kápolnát nem tudtuk kinyittatni, nem tudtunk bemenni, de így is szép emlékeket ébresztett bennünk. Azért szívesen eljönnék egyszer akkor is, amikor az új harangokat megkondtják. Négy évvel ezelőtt, az esküvőjük emlékére apuék új harangot öntettek, és adományoztak a lázárfalvi egyházközségnek, ennek a kicsiny kápolnának, mert a régi megrepedt. Remélem sok-sok évig kong még szépen ez a kis harang, és hívja misére a híveket.

Az alábbi képen a teljes csipet-csapat. Nagyon szaladtam, hogy én is rajta legyek a képen…. kevesebb, mint 10 másodperc alatt lefutottam a távot… :)

A kápolna háta mögött kényelmesen megettük a szendvicseinket, és ahogy 8 évvel ezelőtt, úgy most is élvezhettük Vén Árpád bácsi, a székely poéta társaságát. Hallgasd meg tőle az Üzenet című versét.

A Szent Anna-tó után átsétáltunk a testvértavához, ami igazából egy föld alatti tó, mohos, lápos terület. A Mohos tőzegláp felszínén csak pár tószem enged bepillantást a különleges természeti csodába. A terület fokozottan védett természetvédelmi terület. A kb. egyórás túra alatt a túravezetőnk elmesélt mindent a tőzegláp kialakulásáról, értékeiről, és megmutatott minden védett növényt, amelyek csak itt lelhetők fel. Annak ellenére, hogy természetvédelmi területről van szó, az előttünk haladó román csoport ahol csak tudott lelépett a fapadlókról, és szó szerint lelegelték az éppen érő áfonyabokrokat. Szomorú látvány volt. Hogy felismerték-e a mámorkát, ettek-e belőle azt nem tudom, de aki esetleg a túra elején nem figyelt és mégis evett belőle, az bizony pórul is járhatott.

Nyergestető

Székelyföldön az emberekben mélyen él a múlt, szívükben hordozzák a magyarságukat, és amikor csak tudják átadják az ismereteiket az érdeklődő utazónak. Így jártunk Nyergestetőn is. Meglátogattuk a szabadságharc székely hőseinek emlékére állított emlékművet, és a tömegsírt jelölő kopjafákat. A helyet áthatja az emlékezés szelleme. És ha ez nem elég, be kell ülni a történelmi kávéházba, ahol a tulajdonos óriási örömmel és lelkesedéssel mesél a szabadságharc eseményeiről. Nem történelemkönyvet olvas fel, hanem azokat a történeteket meséli el, amit szájhagyomány útján az ősei éltek ott át a harcok idején.

Érdemes a történelmi kávéház honlapján elidőzni, és elolvasni a múltidéző rovatokat.  De mégjobb személyesen ellátogatni ide, mert egy különleges történelemórában volt részünk, amit a gyerekek is szájtátva hallgattak.

Folytatása következik…

Csíkban jártunk 1. rész” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Gyönyörű! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

Vélemény, hozzászólás?