Weboldalunk használatával jóváhagyod a Cookie-k használatát, a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Én, 37

Én, 37

Milyen a 37?

Most komolyan, még a reggeli kávémat sem ittam meg, és már ilyen kérdést szegeznek nekem…

2017. 07.12. szerda, 8 óra 9 perc  – az irodában szülinapi köszöntés után ez az első kérdés…

Nos, pont olyan, mint a 36, vagy a 35, -válaszolom- legbelül pedig folytatom, hogy mégsem. A 30 után én már elengedtem azt, hogy az életkorom sokkoljon, mert nem ez számít. Nem az a pillanat számít, amikor átbillenek egyik évből a másikba, hanem a köztes 31 535 999  hétköznapi, átlagos pillanat, ami igazán meghatároz. Ebben az egy pillanatban azért hajlamos az ember számot vetni a saját életével. De azt gondolom, hogy évente egyszer ezt meg is kell tenni, hogy visszatekintsünk, summázzuk a jót, mindazt amit elértünk, és azt is amit nem. Vessünk számot, és ha kell mondjuk azt, hogy; Újratervezés!

Annak ellenére, hogy mennyi minden történt velem az elmúlt egy évben, továbbra is pozitívan szemlélem és élem az életemet.  Hogy milyen volt? Boldog, nehéz, kihívásokkal, sikerekkel, kudarcokkal, sírással, nevetéssel, határidőkkel, élményekkel teli. Nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel, de nyilván az én keresztemet nekem kell cipelni, és időnként jól kiírni magamból, mert emlékezni kell erre is. Csak a lecke miatt persze.

Mert ugye minden nehézség egy jó lecke, egy nem várt pofon az élettől, amiből tanulni kell. Az elmúlt egy évem történései két dologra sarkallnak.

Változtassak. Ne hagyjam annyiban! Még ha ez nehéz és kihívásokkal teli is, ne felejtsem el keresni a megoldást a problémákra, mert nincs idő sajnálkozásra, és nincs idő a tétlenségre sem. Minden, de tényleg minden fontosabb volt az elmúlt évben a saját egészségemnél. Idén halmozottan kapom emiatt a büntetést az élettől, de megpróbálom nem annak tekinteni. Sokkoló volt egy újabb pocaklakót elveszteni májusban, de ráébresztett arra, hogy jobban oda kell figyelnem magamra. Mindezt tetézi az ételallergiás tüneteim erősödése is. Valamit, valahol elrontottam, valamit nem jól csináltam eddig, és ezen változtatnom kell. Nem tehetem meg sem magammal, sem a gyerekeimmel, a családommal azt, hogy nem vagyok teljes és egész mellettük.

Kiemelt fejezetek a leckefüzetemben:

  • Fókuszáltan kell végeznem a munkámat. Rendszert építeni magam köré, ami hosszú távon tartható, hogy legyen több ÉNidőm.
  • Végigjárom a dokikat és kiderítjük mi miért történt, és ha lehet teszek ellene.
  • Újra megtanulok főzni. Mentesen. Mindenmentesen.

hát, jól fel lett adva magamnak, mindenesetre…

Adjak hálát azért, amim van. Becsüljem meg a szívet melengető pillanatokat. Azokat az embereket, aki valóban szeretnek. Tudjak örülni annak ami adatott. Ezek jelentik a pirospontokat a leckefüzetemben.

Én úgy érzem a pirospontok vannak még mindig túlsúlyban az életemben, de a súlyos leckéket nekem is meg kell írni, meg kell oldani, és ez egy ilyen leckékkel teli év volt.

Viszlát 37!

Hello 38. évem! Idén mégtöbb pirospontot szeretnék!

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Személyes sztori

Keresés