Nekem a Balaton… idén, tekerés

Közzétéve:

Már alig vártam, hogy a gyerekek megnőjenek legalább annyira, hogy tudjanak és bírjanak picivel többet bringázni attól, mint az otthoni közért – ház távolság 2x.

Idén bele mertünk vágni egy közös, családi kalandba a Balaton körül.

Bringával.

Nincs olyan év, hogy ne töltenénk pár napot a Balatonnál. Elég messze van Debrecentől, hogy akár a pár napos kiruccanás is kiszakítson a hétköznapokból. Az évek során viszont kocsival mindig csak elsuhantunk a nagy tó mellett, hogy a célállomáson kicuccoljunk az apartmanba, és süttessük magunkat a napon… a Balaton közelében.

Gyerekkorom nagy élményei voltak a családi túrák. Egyhetes Tiszatúrák megszámlálhatatlan mennyiségben, nagyon sok éven át. Hétvégi hegyi kirándulások, csak úgy, hogy együtt legyünk és beszélgessünk. De a leg-leg-LEG számomra az egy hónapon át tartó Felső-Tisza vidéki kerékpártúra volt. Általában vadkempingeztünk. Ahol ért minket az este lementünk a Tisza partjára, felállítottuk a sátrat, és ha tetszett a hely, volt, hogy több napig is ott maradtunk. Pecáztunk, tábortűznél sütögettünk, beszélgettünk, együtt voltunk, és amikor az út ismét alánkkanyarodott, csak hagytuk, hogy vezessen. Felejthetetlen élmény volt számomra az a lelassulás, pedig 20 évvel ezelőtt még nem pörgött így a világ, mint most. Minden falut megismertünk, helyiekkel beszélgettünk. Még olyan is előfordult, hogy egy bácsi a szombati konyhaasztalról konyhakészen hozott ki nekünk két fej káposztát amikor útbaigazítást kértünk. Nem találtunk ugyanis szombaton semmilyen boltot nyitva, hogy kaját vegyünk… Hosszan tudnám még az élményeimet mesélni, bőséggel vannak, pedig nem tegnap volt, hanem huszonpár évvel ezelőtt.

Ez az emlék vezérelt idén, hogy a fiúknak is legyen valami hasonlóban részük. Csak hasonlóban, mert a kiépített Balaton körül kempingekbe nem vágytunk, kicsit modernebb nomádságra vágytunk. Így januárban megterveztük előre az útvonalat, és minden állomáson foglaltunk szállást magunknak. Most látom csak igazán azt, amit tiniként NEM, hogy milyen tökösek és bevállalósak voltak a szüleim. Megmondom őszintén nem bántam azért meg, hogy most minden nap hűs szoba, kényelmes ágy, és tiszta tusoló várt.

Bicajjal, gyerekekkel a Balaton körül

Nem mentünk teljes kört, mert összesen 5 napot szántunk rá, és mindenképpen szerettünk volna hajózni is.

Az eredetileg tervezett állomásaink: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Balatonlelle – (Keszthely) – Badacsony – Balatonfüred.

A Balatonlelle -» Keszthely kompozás viszont a tervezettel ellentétben nem jött össze, mert hiába van a hajótársaságnak honlapja, menetrenddel, az a valóságban ott és akkor nem állta meg a helyét. Rögtönöztünk, és így mégtöbbet bicajoztunk. De ne szaladjunk ennyire előre…

Autóval érkeztünk. Érkezésünk előtt pár nappal leküldtük a kerékpárokat, és az Astoria hotel vezetője volt olyan kedves és betárolta nekünk. A helyet régóta ismerjük, és szeretünk itt lenni. De nem csak ez a hotel, Füred is kedves számunkra, bár a város, és a balatoni látkép a Vizes VB véghajrá építkezései miatt borzalmas volt most. A kedvenc fagyizónkat azért mindig meglátogatjuk naponta többször is.

Balatonfüred – Balatonkenese

Másnap reggel előszedtük és összeszereltük a bicajokat, és felmálháztuk. Súlyozott edzést otthon nem tartottunk, így teherrel megpakolva a biciklik igencsak megleptek, amikor felültünk rá. A gyerekeknél természetesen nem volt csomag. Így se volt egyszerű menet nekik ez a túra gyerekbiciklikkel.

Nem vittünk térképet, nem kapcsoltuk be a GPS-t. A szállodától elindulva a part felé elég hamar meg lehet találni a kerékpárutat, és úgy voltunk vele, hogy majd azt követjük végig, és kész. Első nap így is volt, utána már sokszor a saját fejünk után mentünk érzésre, letérve a bicikliútról sokszor csak sejtve, hogy jófelé haladunk.

9 órakor sikerült reggel elidulni, és Kenesére 13 óra körülre meg is érkeztünk. Elfáradva. Most, hogy visszanéztem a képeket, aznap csak egyszer fotóztam. Egyszerűen nem jutott eszembe, mert az úttal, a gyerekekkel kellett foglalkozni. Andort a sorban tartani, Zsombit pedig lelkileg támogatni minden egyes emelkedőnél. Az első nap kimerítő volt mindannyiunkank. Hiába 20-30 km-es edzés otthon a túra előtt hetekig, hetente többször. Az mégiscsak az Alföld, itt pedig megszámlálhatatlanul sok domb, és lejtő várt. Tudtuk természetesen, de a valóságban feltekerni egy-egy emelkedőre azért mégis más, mint a térképen tervezni otthon a fotelből.

Balatonalmádiban megálltunk egy kicsit hosszabban pihenni, és fagyizni. Nekem nem kellett volna…  Sikerült benyalnom egy tejmentesnek nevezett fagyit. Ez az ételallergia dolog még nekem is nagyon új, és itt & most pórul jártam. Fagyizás után fél órával égő, viszkető, bedagadt szájjal tekertem tovább, és ennek az egy fagyizásnak a hatása az elkövetkező 3 napban kitartott. Csúcs… Innentől kezdve nem is nagyon fogok szerepelni a fotókon.

Balatonkenesén a Balatonfői Yacht Clubban szálltunk meg. Nagyon jól esett megérkezni a hátsó bejáraton. Elviekben ide vitorlással érkeznek a vendégek. Eléggé kilógtunk a sorból. A kikötő csodás, a szállás családias, tökéletes, és hát le se tudtam volna tagadni az ételallergiámat, a recepciós rákérdezett van-e valamilyen speciális vacsoraigényünk. VAN, és a kedvemért az aznap esti menüt átvariálták.

Másnap reggel viszont a büféreggeli kínálatát látva szó szerint elkeseredtem, és kétségbeestem, hogy fogom kibírni egy hétig kaja nélkül. Elég nehéz a klasszikus éttermi büféreggeliből tej-tojás-gluténmentesen válogatni. Mivel nem találtam szó szerint semmit zöldpaprikán és paradicsomon kívül, amit ehetnék, megkértem a pincért, hogy süssenek nekem egy kis baconszalonnát, jó lesz az nekem zöldséggel. De jó sokat hozzanak ám!

Balatonkenese – Siófok

Az egyik legszebb etap volt az öt napból. Reggel nagy viharra ébredtünk, és mivel rövid útszakasz állt előttünk nem siettünk sehova. Megvártuk a vihar végét, felszedelőzködtünk és kényelmesen elindkultunk 10 órakor. Az előző napi forróság után jólesett a hűvösebb 23-25 fok. A déli part felé kanyarodva a kerékpárút megmászhatatlannak tűnő hosszú emelkedőkön vezetett, amit lelkileg volt a legnehezebb leküzdeni a gyerekekkel. Amikor én magam sem tudom hol a vége a dombnak, akkor mondjak persze okosat, hogy meddig tart. Fogalmam sincs, de ezen a napon már talán szállóigévé avanzsált az a mondatom, hogy minden dombot lejtő követ, úgyhogy kitartás… Volt, hogy leszálltunk és toltuk, nem szégyen az, és egyszer valóban felértünk a tetejére. Gyönyörű fennsíkra érkeztünk, és a kilátás csodálatos volt az egész Balatonra.

A fiúk itt csodálkoztak rá először mekkora távolságot tettünk meg, mert innen még lehetett látni Balatonfüredet. Hosszú percekig csodálták a látványt.

Siófokra délután 2 körül érkeztünk. Becsekkoltunk a szállásra. Ezt az apartmant a gondos tervezési munka ellenére az utolsó pillanatban kellett lefoglalnunk. Eredetileg a Silver Gardenbe foglaltunk év elején, de amikor indulás előtt egy héttel felvettük az összes szállásadóval a kapcsolatot, ez a hotel terelt össze-vissza. Egy hét hívogatás, érdeklődés, levelezés után se tudták biztosra mondani, hogy lesz szobánk, amit egyébként jóelőre lefoglaltunk. Nem volt szimpatikus az inkorrekt vendégkezelés, így gyorsan foglaltunk máshol.

A sebtiben foglalt apartman óriási nagy volt, viszont a tisztasággal adódtak problémáim. De végül is biciklitúrán vagyunk… még mindig jobb, mint a sátorban, szúnyogok közt.

A kajaproblémám továbbra is fennállt. A szálláshoz nem tartozott vacsora, se reggeli, így bicajra pattantunk és kerestünk egy éttermet, ahol megebédelhetnénk. Egy szuper helyet sikerült találni az aranyparttól nem messze. János vendéglő a neve, és kifogástalan volt az ellátás. Olyannyira, hogy vacsorázni is ide jöttünk vissza este. Ebéd után ahogy visszaértünk az ebédből, épphogy csak lementünk a hotel strandjára, már gyűltek a nagy fekete fellegek. Alig fél óra alatt leszakadt az ég, és óriási vihar kerekedett, de jólesett ismét a felfrissülés.

Siófok – Balatonlelle

Reggel induláskor csepergett az eső, de nem volt vészes, így elindultunk.

A felhők is szinte egész nap a hátunk mögött voltak, kergettek minket, de ennek ellenére az egyik legklasszab nap lett ez.

Amikor indultunk, fogalmunk sem volt hol a kerékpárút, csak elindultunk érzés szerint a parton. Szinte végig a parton bicajoztunk, nagyon gyakran megálltunk csak nézelődni is. Láttuk Zamárdiban az épülő Balaton Sound-ot, és a gyerekek életükben először ettek néger-fagyit, csak, hogy a legfontosabbakat említsem. :) Talán így a harmadik napon éreztem először azt, hogy akármennyit bírnék tekerni, és élvezem, hogy alattam az út, érzem az eső, a nedves aszfalt, a virágok illatát, és csak úgy vagyunk.

Ha elfáradtunk, megálltunk. Ha éhesek voltunk ettünk, ittunk, ha nézelődni akartunk újra megálltunk. Annyira jó volt ez a nap!

Látszik, hogy ráérős napunk volt, mert jó sokat fotóztam.

Balatonlellére mivel minden fűnél, fánál bokornál megálltunk, talán délután 3-4 körül érkeztünk meg.

A szállásunk a Gemini Superior apartman és yacht club volt. Az apartman szuper volt. Tiszta, és hajóbelső-feelingünk volt benne. Klassz volt tényleg. Az egyetlen furcsaság a ridegség volt. Nem kellett becsekkolni, nem találkoztunk recepcióssal, nem volt kitől információt kérni. Emailen kaptunk a szobához kódot, és úgy tudtunk bemenni.

Ettől eltekintve tényleg fantasztikus volt a szállás. 100 méterre a strand, a medence a bár, az étterem. Tudtam én, hogy nem akarok ezen a túrán sátrazni. :)

 

A heves allergiás reakcióm már csillapodott annyira, hogy egy fotó erejéig én is itt legyek. :)

Balatonlelle – Badacsony

A következő szállás Badacsonyban volt foglalva. Nem így terveztük ezt a napot, de így alakult. Eredetileg Lelléről Keszthelyre szerettünk volna hajózni, és onnan kb. 40 km biciklivel Badacsony, de amikor előző nap délután a biztonság kedvéért felhívtuk a hajótársaságot, közölték, hogy ilyen járatuk (most) nincs. Badacsonyba tudnak átvinni, de reggel igyekezzünk, mert biciklit nem sokat tudnak felengedni a hajóra. Szuper. Szóval még az sem volt biztos, hogy hajózni fogunk aznap. A MÁV is számításba jött, de nemáááár.  A Balatonlelle – Badacsony táv körbe biciklivel irgalmatlan sok lett volna a gyerekekkel egy nap alatt. Felnőttként ketten simán bevállaltuk volna, de így nem. Szóval maradt az a megoldás, hogy reggel igyekszünk hamar kiérni a hajóállomásra, és megvenni a jegyeket, majd irány Badacsony. Azért kérdőjelesen ott volt bennünk, hogy milyen nap lesz már ez, hogy nem is biciklizünk?

Végül is… nyaralni jöttünk, nem teljesítménytúrázni. Szóval azt gondoltuk ekkor még, hogy egy frankó pihenős, láblógatós, vízen ringatózós napunk lesz. Nem így lett.

Nos, sikerült hajóra szállnunk. Megúsztuk a vonatozást.

Másfél óra sétahajózás után kikötöttünk Badacsonyban. Kiszállva a hajóból felmálháztuk a bicikliket, és fogalmunk sem volt mit csináljunk. Leültünk egy padra a központban, és igazából ekkor már éhesek voltunk. Délidő volt. Az ételallergia miatt igyekeztünk a túra alatt mindig körültekintően megválasztani hol együnk. Így tettünk most is. Google a barátunk, rákerestünk a környék legjobb éttermeire, és elkezdtük sorbahívni őket. Elmondtam milyen allergiáim vannak, megoldható-e, hogy ennek figyelembevételével főzzenek? Hááát, lehet nem hívtuk végig az összes badacsonyi éttermet, de sokra rápróbáltunk és keserves volt az eredmény. Inkább nem vállalják a legtöbb helyen a ‘kényes’ vendégeket. Az egyik helyen Tapolcát ajánlották, hogy ott biztos van olyan étterem, ahol tudnak mentesen főzni. Mondta a nevét is konkrétan, és telefonszámot is adott, de miközben beszélt az emberke az én fülemben csak a Tapolca-Tapolca Tapolca csengett. Könyörgöm, biciklivel, két gyerekkel vagyunk. Csak egy ebéd miatt tekerjünk 20 Km-t? Mivel vissza is kell jönni Badacsonyba a szállásunkra, az már 40 lenne. Ami alapvetően nem feltétlen sok, ha mindezt reggel kezdjük, és nem dél – egyóra körül.

Badacsonyban nem találtunk éttermet. Találtunk viszont Szigligeten. Nosza, uccu neki. Az azért már csak 8-10 km oda… mi az nekünk? Igen ám, de Badacsony környéke eléggé dimbes-dombos ámbár gyönyörű. Egy szónak is száz a vége, baromi éhesek voltunk már, így nekivágtunk. Toltuk hegynek fel, száguldoztunk lefelé a lejtőn, és így a negyedik napra már a kis családi csapat is elég jól összeszokott. Tudtuk egymást segíteni, támogatni. Láttam előre ha Zsombinak anya-támasz kell. Neki lelkileg volt nehéz megmászni minden egyes dombot, míg Andor  mindig elsőként ért fel, és még ha hagytuk volna vissza is gurult volna a lemaradókhoz, hogy újra feltekerjen. Komolyan mondom, hogy Andoron az eddigi négy nap alatt izzadságcseppet se láttam, annyira jó kondiban van a srác.

Szigligeten a Kikötő Étteremben végül jól laktunk. Kifogástalan volt az étel, és az árnyas fák alatt ki is pihentük az idevezető utat. 3, fél 4 körül elindultunk vissza ugyan azon az úton, ahol jöttünk, hiszen a következő lefoglalt szállásunk Badacsonyban volt.

Visszafelé csak azért volt könnyebb, mert megismertük a dombokat, és nem voltak már olyan beláthatatlanul nagyok, hiszen egyszer már mindre feltekertünk jöttünkben. Viszonylag hamar meg is érkeztünk a Sandahl rezidenciára. Pontosabban a szőlőhegy aljára. A nap kihívása még csak most kezdődött, hiszen fel kellett tekerni  tolni a cuccainkat a hegyre. Olyan meredek volt az a rövid 6-700 méteres szakasz, hogy azt mondta a vendéglátós hölgy, hogy sokan kocsival se mernek feljönni ide.

A cuccos bicikliket szakaszosan tudtuk feltolni úgy, hogy egy biciklit ketten toltuk. Durva volt, de mindennél jobban megérte ide felmászni. A szállás az eddigi leg-leg-legjobb volt. Stílusos, igényes, tiszta. Pont olyan, amilyenben lakni is szivesen laknék, annyira otthonos volt. A kilátás a szőlőbirtok tetejéről pedig csodás. Ez a nap így volt jó, ahogy volt. Este pedig egy finom borkóstoló után, nézve a naplementét, annyira nyugodt volt minden. Ez volt az első szállás, ahol este csend volt. Hihetetlenül békés, és pihentető volt.

Badacsony – Balatonfüred

Reggel induláskor még lefotóztam a fiúkat és a csomagokat, majd miután leereszkedtünk a dombon, gondoltam megörökítem azt a kegyetlen emelkedőt. Hát, a kép ebből semmit sem ad vissza, de én tudom milyen volt, oké? :D

Megmondom őszintén az utolsó napon alig fotóztam. Konkrétan nem volt mit. Nekem nagyon nem tetszett az északi part biciklis etapja. Egyszer sem sikerült megközelíteni a Balatont. Kisebb falvakban, városokban bicajoztunk végig, és amikor a legközelebb voltunk a Balcsihoz, akkor is egy vasúti sín, a 71-es főút és kerítés választott el tőle.

Ez volt a leghosszabb napunk. 46 km-t bicikliztünk, és hőségnap volt. Zánkán álltunk meg ebédelni, és a boldogságomhoz nem sokat tett hozzá a Fészek Terasz étterem. Igazából csak pont előtte fáradtunk el, és megálltunk pihenni. Körbenéztünk, megláttuk az étterem nevét, ami ismerősen csengett a balatoni gasztro-térképről, és így nem is sokat gondolkodtunk, hogy beüljünk-e. Nem mondom, hogy megbántam, mert kellett a pihenés, de a konyha a modernsége ellenére nagyon rugalmatlan volt. Jeleztem a pincérnek a problémámat, kérdeztem mire van lehetőség az étlapot nézve. Nem lehetett köretet cserélni például, maximum NEM kérni. Nem tudtam akármilyen grillhúst zöldséggel vagy rizzsel enni, mert a szakács ragaszkodott az étlap szerinti ételek elkészítéséhez. Végül narancsos kacsacombot ettem magában egy kis barackkompóttal. Nem laktam jól, de a limonádé finom volt. Gyorsan mentünk is tovább.

Az út továbbra sem lopta be magát a szívünkbe. Kimerítő, és értelmetlen volt számunkra a kerékpárút vonalvezetése. Nagyon sokszor feleslegesen vezetett be falvakba óriási emelkedőkön, aztán röviden vissza majdnem a partra, amitől továbbra is sín, út, kerítés választott el.

Felüdülés volt megpillantani a Tihanyi-félszigetet. Felüdülés, és egyben újabb kétségbeesés. Még erre is tekerjünk fel? Szerencsére itt a kerékpárút már megkerülte a ‘hegyet’, és kényelmesen becsorogtunk Füredre. Balatonfüreden a fáradtság ellenére a gyerekek megismerék a környéket, és jófomán már nekünk kellett utánuk loholnunk. Ráfókuszáltak a Füredi Korzó fagyizóra, és csak mentek-mentek, tudták maguktól az utat.

A vége-főcím képe ennek az öt napnak ez a fáradt, boldog fagyizós kép róluk.

Büszke vagyok rájuk, hogy végigcsinálták. Élmény volt! A kis családot jobban összekovácsoló túra volt ez, aminek minden kilómétere, íze-zamata-illata-élménye csak a miénk.

Nekem a Balaton… idén, tekerés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon elveztem ezt a bejegyzest, szinte ott voltam veletek :) Egy gyakorlati kerdesem lenne…Osszesen annyi cuccotok volt, amit a kepen lattam ???? ( beleszamitva a te bicajod is).

    1. Szia Petra!
      Igen ennyi cuccunk volt csak. A két felnőtt bicajon volt 2-2 oldaltáska és 1-1 felső nagyobb rácsatolható hátizsák.
      Mindenkinek jutott egy oldaltáska a személyes cuccoknak, 5 napra ruházat, a két felsőbe pedig az egyebek. Strandcucc, piperék, és egyebek.
      Nekem a kormánykosárban utazott a fényképezőgép, naptejek, telefon, állandó jelleggel innivaló, kulacsok. Gábornak a kormánytáskában szintén iratok, pénztárca, szerszámok, javítókészlet, telefon.
      A poszt legelső fényképén látszik minden ahogy elindultunk.
      Szerintem még így is sok cuccot vittünk :)

Vélemény, hozzászólás?